Átléptek minden határt – már az oroszok is kiakadtak azon, hogy Ukrajna mit művel Magyarországgal
Egyre durvább eszközöket választ Kijev.
Jens Stoltenberg szerint Oroszország nem hajlandó megfelelni az egyes nukleáris eszközök felszámolásáról kötött szerződésnek.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint fel kell készülni az „INF-szerződés nélküli világra", ugyanis szerinte Oroszország nem hajlandó megfelelni a szárazföldi állomásoztatású, közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról kötött (INF-)szerződésnek.
A védelmi szövetség vezetője Bukarestben beszélt erről csütörtökön, miután Klaus Iohannisszal, az EU soros elnökségét ellátó Románia elnökével tárgyalt.
Közös sajtóértekezletükön kifejtette: Oroszország olyan nukleáris töltettel felszerelhető, nehezen felderíthető rakétát fejlesztett ki, amely elérheti az európai városokat. Decemberben a NATO-tagországok külügyminiszterei felszólították Moszkvát az INF-szerződés tiszteletben tartására, az erre megszabott 60 nap azonban néhány napon belül lejár, és Oroszország nem mutatott hajlandóságot álláspontja megváltoztatására – állapította meg a NATO főtitkára.
(MTI)